Tovább nőtt a Masterplast működési eredménye


Tovább nőtt a Masterplast Nyrt. működési nyeresége a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A társaság forgalma is bővült, főleg a magyar, az ukrán és a lengyel piacnak köszönhetően. Stabil növekedési pályán maradt a Masterplast Nyrt. 2018. harmadik negyedévében is, a társaság árbevétele éves összevetésben 7 százalékkal, 28,48 millió euróra nőtt. A régió egyik meghatározó építőanyag-gyártó és forgalmazó vállalata jellemzően kedvező gazdasági környezetben tevékenykedhetett a július-szeptemberi időszakban. A legnagyobb bevételt adó magyar piacon a még futó európai uniós energetikai hatékonyság javító pályázatok és az állami otthonteremtési program következtében megnövekedett társasház-építések voltak a fejlődés fő összetevői. A lakásépítési piac bővülése elsősorban a fővárosban és a nagyobb városokban megvalósuló beruházásoknak volt köszönhető. A Masterplast a harmadik negyedévben 9,6 millió eurós árbevételt ért el a magyar piacon, ami 18 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben.

A forgalom szempontjából második legnagyobbnak számító export piacokon lényegében stagnált a bevétel, míg Romániában jelentős visszaesést hozott a július-szeptemberi időszak az építőiparban, és ezzel együtt a Masterplast ottani forgalmában is. A legnagyobb fejlődést Lengyelországban érte el a társaság, ahol az egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal, 2,5 millió euróra bővült az árbevétel a harmadik negyedévben. Ukrajnában közel ötödével, 2,9 millió euróra nőtt a vállalat forgalma.

A Masterplast Csoport a harmadik negyedévben jelentősen növelte a szabadkai üvegszövet gyárának kibocsátását és kisebb mértékben a káli habfólia üzem termelését. Elsősorban a bővülő szabadkai termelésnek köszönhetően javult a vállalat gyártás-hatékonysága és növekedett a gyártási eredménye. Ugyanakkor a vállalat eladta a 2018-ban bezárt sepsiszentgyörgyi EPS gyártósorát, ami mintegy 270 ezer euróval rontotta a negyedéves eredményét.

A növekvő árbevétel, valamint az emelkedő kereskedelmi árrés azt eredményezte, hogy a vállalat üzleti eredménye a gép eladás hatása nélkül 32%-kal – egyedi tétellel együtt 14%-kal nőtt a harmadik negyedévben, elérve az 1,7 millió eurót. A negyedéves árfolyamhatások negatívan hatottak a pénzügyi eredményre, ami összesítve így is javult a bázis időszakhoz képest. Mindent összevetve a csoport adózott eredménye az utolsó negyedévben 3%-kal, szeptember végéig bezárólag közel 900 ezer euróval növekedett. A társaság szeptember végén 923 főt foglalkoztatott, míg egy évvel korábban 917-et.

„A magyarországi építőipari várakozások továbbra is pozitívak, a gyártási kapacitásunk folyamatos növelése, a már befejezett, illetve jelenleg is zajló fejlesztéseink jó alapot kínálnak ahhoz, hogy kihasználjuk az itthon és a régió más országaiban tapasztalható konjunktúrát. A frissített stratégiánknak megfelelően továbbra is az a célunk, hogy 2020-ra a régió vezető gyártó és disztribútor cégévé váljunk a szigetelési megoldásokhoz kapcsolódó termékek piacán” mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke. 

A vállalat tavaly ősszel újabb, közel 6,7 millió eurós beruházást jelentett be szabadkai üzemében, amivel 15,1 millió euróra nőtt az ottani gyártási kapacitás megteremtésére és növelésére fordított összeg. Az új fejlesztés révén olyan szegmensek számára is kínálhat majd termékeket a cég, amelyek szorosan nem kötődnek az építőiparhoz. Az új, ipari divízió is fontos szerepet játszhat abban, hogy a társaság elérje a 2020-ra kitűzött 110 millió eurós bevételi és 7,5 százalék feletti EBITDA margin célkitűzést.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.

Nagy Richárd

nemzetközi marketing és PR vezető