Nem terítette le a vírus az építőipart


2020.06.16. Világgazdaság - Sándor Tünde - Se recesszió­ba, se pedig válságba nem került a magyarországi építőipar, amely a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések időszakában is jól teljesített.

Áprilisban 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi magas bázistól, így az első négy hónapban összességében 0,7 százalékkal mérséklődött az építőipar termelési volumene a tavalyi hasonló időszakhoz képest. „Mindez európai összevetésben is jó eredmény” – hangsúlyozta a KSH hétfői gyorsjelentésének adatait értékelve Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. A márciusinál mérsékeltebb áprilisi csökkenés azt tükrözi, hogy jól érvényesült a kormány keresletkiegyenlítő szerepe, megfelelően tudott dolgozni az építőipar. „Az új szerződések értéke nőtt, de a teljes rendelésállomány továbbra is elmarad az előző évitől, az önkormányzati közbeszerzések jelentős mértékű visszaesése elsősorban a vidéki vállalkozásokat, a kis cégeket sújtja” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Egyelőre bizonytalan, hogy a járvány okozta bevételkiesések miatt nehéz helyzetbe került települések mikor aktivizálódnak az építési célú közbeszerzések terén.

 

Koji László szerint a most elodázott lakossági és önkormányzati megrendelések előbb-utóbb megérkeznek majd, így a koronavírus-járvány várhatóan nem okoz olyan súlyos sebeket az iparágnak, mint a 2008-tól 2013-ig recessziót okozó gazdasági válság. Legutóbb 2016-ban volt egy jelentős visszaesés az ágazatban, az azt követő években viszont lendületesen növekvő pályára állt az építőipar, amelytől a korábbi években magasra nőtt bázis miatt már az idén lassulást vártak már a járványt megelőzően is. Az ÉVOSZ szerint az első fél évben 5-6 százalékosnál nem lesz nagyobb az iparági termelés csökkenése, miután a keresleti oldalon június végétől beindulhatnak a támogatott szálláshelyfejlesztési beruházások, valamint az óvoda- és kastélyprogramok, és az év ­végén megérkezhetnek az első rozsdaövezeti megrendelések is. Két-három hónapon belül várhatóan kijelölik azokat a rozsdaövezeti területeket, ahol elkezdődhet a kedvezményes, 5 százalékos áfával eladható lakások építése. Egyelőre nem tudni, mekkora volumenű fejlesztések lesznek ezek.

 

Miközben kismértékben nőtt az épületekre vonatkozó rendelésállomány volumene, az uniós források kifutásával párhuzamosan némileg csökkent az egyéb építményeké, de pont ez az alágazat lehet az, ahol a kormányzat a következő időszakban gazdaságélénkítési céllal új beruházásokat indíthat – jelezte Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője. Negatív hatású a vásárlóerő elhúzódó csökkenése lehet, ami elsősorban a magánépítkezéseket és a felújításokat húzza vissza. Mindenesetre az újlakás-piaci kereslet élénkül, a járványhelyzet okozta sokkhoz, a márciusi mélyponthoz képest már megtriplázódott. Sőt, az Ingatlan.com júniusi adatai az egy évvel korábbinál 28 százalékkal nagyobb érdeklődésről tanúskodnak. „Az őszig beköltözhető lakások 90 százaléka, az egy éven belüli átadásúak 70 százaléka már elkelt, a kínálat egyre szűkösebb” – figyelmeztet ennek kapcsán Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.