Új vezérigazgatóval folytatja a Masterplast


A mai nappal megszűnt Piry László vezérigazgatói megbízása és munkaviszonya a Masterplast Nyrt.-nél, a cég vezérigazgatói posztját augusztus elsejétől Nádasi Róbert, a vállalat jelenlegi gazdasági igazgatója tölti be. A Masterplast célja, hogy 2020-ra a régió vezető gyártó és disztribútor vállalatává váljon a szigetelési rendszertermékek piacán.

2018. augusztus elsejétől Nádasi Róbert, a cég eddigi gazdasági igazgatója veszi át a Masterplast Nyrt. vezérigazgatói posztját. Az új vezérigazgató 2010-ben csatlakozott a vállalathoz, gazdasági igazgatóként többek között felelős volt a pénzügy, számvitel, kontrolling és informatikai területek irányításáért, valamint a befektetői kapcsolatokért.

Nádasi Róbert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1991-ben. Az üzleti szemlélettel rendelkező menedzser hét évet dolgozott PHILIPS Magyarország Kft. vezetőségében, majd közel 10 évig Johnson & Johnson Kft. gazdasági igazgatói pozícióját töltötte be.

„Piry Lászlónak köszönjük a közel két éves munkát, új szemléletet hozott a céghez és értékteremtő folyamatokat indított el és az igazgatótanácsban megvizsgáljuk a további stratégiai szintű együttműködés lehetőségét. A most bejelentett változás nem érinti a társaság irányítási alapstruktúráját, vagyis az alapító tulajdonosok elnöki és alelnöki pozícióban maradnak. Nagyon örülök annak, hogy a céget kiválóan ismerő, a csapatunkat 8 éve erősítő munkatársunk veszi át az operatív irányítást. Hiszünk abban, hogy az ő személye garantálja a hosszútávú hatékony és eredményes működést.” mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.

A Masterplast Nyrt. célja, hogy 2020-ra a régió vezető gyártó és disztribútor vállalatává váljon a szigetelési megoldásokhoz kapcsolódó termékek piacán. Ennek érdekében a múlt évben frissítette stratégiáját a cég, és kiemelt figyelmet fordít a termelési hatékonyság növelésére és az eredményesebb működésre. A vállalat tavaly ősszel bejelentett újabb, közel 6,7 millió eurós szabadkai beruházása révén olyan szegmensek számára is kínálhat majd termékeket, amelyek szorosan nem kötődnek az építőiparhoz. Az új, ipari divízió is fontos szerepet játszhat abban, hogy a társaság elérje a 2020-ra kitűzött 110 millió eurós bevételi és 7,5 százalék feletti EBITDA margin célkitűzést.

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.

Nagy Richárd

nemzetközi marketing és PR vezető