Már szeptember végén éves eredményterve felett a Masterplast


A 2019 rekord év lesz a társaság életében (Sajtóközlemény) - Masszív harmadik negyedévet zárt a Masterplast. Az árbevétel a nyereség és a pénzügyi eredmény is jelentős mértékben bővült a szezon hónapjaiban, így az első kilenc hónapot követően már az éves eredménycélját is túlszárnyalta a vállalat. Az év hátralévő részére is magas árbevétellel és erős gyártási kibocsátással számol a társaság, amit a sikeres T-Cell akvizíció is támogat.

A harmadik negyedévben 31,408 millió eurós konszolidált árbevételt ért el a Masterplast csoport, ami 11 százalékos növekedést jelent a bázisidőszakkal összevetve. A társaságnál a forgalom bővülésével megegyezően növekedett a kereskedelmi árréstömeg is.

 

A Masterplast jelentősebb piacai közül Magyarországon 32 százalékos volt a bővülés, amiben homlokzati hőszigetelő rendszerben elért növekedés játszotta a főszerepet. Az új építések lassulása mellett az a felújítási szektor bővülése nyitott újabb piaci lehetőségeket.

 

A régiós piacokat tekintve 14 százalékkal emelkedett a forgalom Romániában, ahol az állami támogatások hatására elindultak az épületszigetelési projektek. Érezhetően bővült az építőipari aktivitás Ukrajnában, ami támogatta az itt elért 5 százalékos növekedést. A csökkenő árbevételű piacokon elért teljesítményt jellemzően az előző év rendhagyó egyedi ügyleteinek hatása okozza.

 

A termékcsoportok közül a homlokzati hőszigetelő rendszerekhez tartozó termékek eladásai nőttek a legnagyobb mértékben, jelentős a növekedés az EPS és üvegszövet termékeknél. Az ipari alkalmazásoknál megfigyelhető számottevő növekmény az alapanyag ügyleteknek tulajdonítható.

 

A vállalat a gyártó üzemeiben elérte a teljes létszámot. Szeptember végén így már 1114 fős munkatársi csapatot alkalmazott a csoport szemben a tavalyi 923 fős állományával.

 

Szabadkán az üvegszövet gyártás hatékonysága és kibocsátása is tovább nőtt, a negyedév végére elérte a teljes kapacitás kihasználtságot. A szerbiai EPS kibocsátás a magyar piaci szívóerejének köszönhetően szintén tovább nőtt. Ugyanakkor a káli habfólia beruházás a vártnál lassabb felfutása negatívan befolyásolta a társaság eredményességét.

A nagyobb árbevételnek, valamint hatékonyabb termelésnek és működésnek köszönhetően a társaság üzemi eredménye jelentősen javult. A negyedévben elért EBITDA 2 652 ezer euró volt, ez 8,4 százalék EBITDA hányadot tett ki, ami értékben 21 százalékos növekedést jelent. A csoport pénzügyi eredménye is jelentős mértékben javult, hozzájárulva a harmadik negyedéves adózás utáni eredmény 80 százalékos növekedéséhez.  Az összesített adózott profit 4 159 ezer euró volt, ami már szeptember végével meghaladta a 2019-re előre jelzett 4 millió eurós éves eredménycélt.

 

A Masterplast részt vesz az MNB által meghirdetett Növekedési Kötvényprogramban, melynek keretében 6,0 Mrd forint névértékű kötvényt tervez kibocsátani 2019 decemberében. A forrást a vállalatcsoport finanszírozási struktúrájának optimalizálására kívánja felhasználni.

 

„Az idei év várhatóan erős befejezése mellett a 2020-21-es időszakra is optimistán tekintünk. A számunkra meghatározó hazai piacon az újlakás építések lassuló aktivitását a felújítási piac élénkülése és a falusi CSOK hatása is kompenzálja. Az európai szintű piaci fejlődésünket a stabil kereslet mellett a termelésünk kapacitásának és hatékonyságának növekedése biztosítja. Hiszem, hogy a következő években mind az árbevétel, mind az eredményesség terén újabb és újabb csúcsokat fogunk elérni ”fejtette ki Tibor Dávid, a Masterplast elnöke.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.