A legtöbben belső felújításra és szigetelésre költenék az állami támogatást


A GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményei.

Az Otthon-felújítási program – 50% önerő megléte esetén – akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás elérését teszi lehetővé. Az önerőt akár hitelfelvétellel is ki lehet váltani. A GKI és a Masterplast közös felmérése arra kereste a választ, hogy ez a lehetőség várhatóan milyen konkrét feladatok elvégeztetésére sarkallja a programban részt venni szándékozókat. A megkérdezettek harmada a belső tereket és a fürdőszobát újíttatná fel, bő negyedük a fűtési rendszert korszerűsítetné, illetve nyílászárókat cseréltetne. A családi házban élők számára kiemelten fontos még a tető szigetelése, felújítása.

 

A GKI lakossági felmérései, amelyek a lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezését célozzák 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készülnek. A jelen megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

 

A tavaly októberben bejelentett, s idén januárban hatályba lépett Otthon-felújítási program rendkívüli érdeklődést váltott ki. A GKI és a Masterplast közös felmérése arra irányult, hogy a programban az elkövetkező két évben részt venni szándékozók várhatóan milyen konkrét feladatok elvégzését szeretnék részben állami támogatás segítségével finanszírozni.

 

 

A két legnépszerűbb cél a fürdőszoba, illetve a belső tér felújítása (ez utóbbi a belső fali, padló-, álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását jelenti). A felmérés válaszadóinak valamivel több, mint negyede gondolkodik a külső nyílászárók cseréjében, illetve a fűtési rendszer korszerűsítésében. Lényegében minden ötödik válaszadó szeretne hőszigetelési és tetőfelújítási munkákat végeztetni. Ez utóbbi kivételével a fentiek lényegében minden ingatlantípusban élők számára népszerű elvégzendő feladatok. Mindemellett vannak különbségek a felújítási, korszerűsítési tervek esetében aszerint, hogy az adott háztartás milyen ingatlanban él. A családi házakban élők számára – a fentebb említetteken túl – a kerítés építése, felújítása (az említési gyakoriság körükben 26%), a terasz, erkély, előtető felújítása és építése, illetve a napelemes vagy napkollektoros rendszerek kiépítése (17-17%) az átlagosnál jóval fontosabb. Emellett garázst szeretne építeni vagy felújítani 16%-uk. A tégla építésű társasházi lakások lakói között kiemelkedően magas a klímaberendezések beépítésének vagy cseréjének, az árnyékolástechnikai munkálatok, valamint a hang- és vízszigetelési feladatok említési gyakorisága (24, 21 illetve 14%). Az árnyékolástechnikai munkák elvégeztetése a panel-lakások lakói között is jóval népszerűbb az átlagosnál (13%).

 

A fővárosiak csak a hang és vízszigetelési munkákat terveznek az országos átlagnál jóval magasabb arányban elvégeztetni. A nagyvárosok lakói esetében a belső terek felújítása kiemelten fontos, minden második válaszadó szeretne ilyen jellegű munkákat elvégeztetni. A kisvárosiak a víz, gáz, elektromos belső hálózatok, a fűtési rendszer és a kémények cseréje, a hőszigetelési feladatok, illetve a kerítéssel összefüggő munkák esetében aktívabbak az országos átlagnál. A községekben kiemelkedően népszerű a hőszigetelés, a külső nyílászárók cseréje, illetve a tetőfelújítás és szigetelés.

 

A klímaberendezések beépítése és cseréje, a napkollektor és napelemes rendszerek telepítése, cseréje, illetve a térburkolatok kiépítése esetében a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők aktivitása kiemelkedően magas, jelezve, hogy ezeknek a munkáknak az elvégzése manapság is a luxus kategóriájába esik.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.