Csúcson a lakásfelújítási kedv


A lakások felújítására és korszerűsítésére a mainál sosem volt jobb alkalom – ez az üzenet olvasható ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből, ami a lakosság ezirányú terveinek és szándékainak felmérésére irányult.

A kapott válaszok szerint a következő egy évben a lakóingatlanok 17%-a (azaz mintegy 700 ezer lakás) esetében kerülhet sor kisebb-nagyobb renoválásra. Az általános eufória legkevésbé a panellakások tulajdonosait érintette meg. A felújítást tervezők 40%-a állami támogatást is igénybe venne.

 

(A GKI és a Masterplast 2021. júliusi felmérésének eredményei)

 

A lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési szándékai a következő egy évben, 2013-2021 (ezer háztartás)

Forrás: GKI felmérések

 

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A jelen – 2021. júliusi – megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

 

A járvány harmadik hullámának lecsengése és a korlátozó intézkedések nagy részének foldása után a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési kedve rég nem látott magasságba emelkedett. A pandémia okozta kötöttségek alóli felszabadulás, – a gyereket nevelő családok számára elérhető – kormányzati támogatások, illetve a hitelezési expanzió egyaránt ösztönzőleg hat a lakossági szándékokra. Korlátokat csak az építőanyagok árainak és a felújítási szolgáltatások díjainak dinamikus emelkedése, illetve az építőipari kapacitások szűkössége jelenthet.

 

A következő egy évben a magyar háztartások csaknem 17%-a tervez nagyobb összeget költeni lakására (biztosan vagy valószínűleg) – azaz csaknem minden hatodik lakóingatlan érintett lehet. Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor egy éven belül mintegy 700 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobbmunkálatokat. Ez 120 ezerrel az előző negyedévi és 130 ezerrel az egy évvel ezelőtti megkérdezés eredményénél is nagyobb számot jelent.

 

A következő egy évre tervezett felújítási és korszerűsítési akciók, 2021. III. negyedév

(említési gyakoriság, százalék)

Forrás: GKI felmérés

 

Csakúgy, mint a korábbi megkérdezések esetében a legerőteljesebb felújítási szándék most is a családi házak lakói körében érezhető, míg a lehetőségek a legkevésbé a panellakások lakóinak fantáziáját ragadták meg. A tégla építésű társasházi lakásokban lakók tervei megfelelnek a mintaátlagnak.

 

Az előző, egy negyedévvel ezelőtti felméréshez képest csaknem minden településtípusban és minden régióban nőtt a felújítási kedv. A legnagyobb mértékben Budapesten, itt a megkérdezett háztartások 18%-a készül renováltatni, szemben az áprilisi 8%-kal. A megyeszékhelyeken 12-ről 16%-ra, az egyéb városokban 11-ről 17%-ra nőtt az érdeklődők aránya, míg a községekben maradt a 15%-os arány. Hazánk régiói közül a közép-magyarországiban és a nyugat-dunántúliban érezhető a legnagyobb várható aktivitás (a háztartások 18, illetve 19%-a készül valamilyen felújításra), de az észak-magyarországi és a dél-alföldi régióban is az országos átlagot meghaladó felújítási-korszerűsítési tevékenység valószínű (az ilyen akciókat tervező háztartások aránya egyaránt 20-20%).

 

A lakásfelújítást és korszerűsítést tervezők mintegy 40%-a szeretné részben állami támogatásból finanszírozni felújítási-korszerűsítési terveit – egy negyedévvel ezelőtt ugyanez az arány 36% volt. A biztosan felújításra készülők fele számít az állami támogatás igénybevételére, míg a felújításba csak valószínűleg belevágók a támogatás felhasználásával kapcsolatban is elég bizonytalanok.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.