Több fontos hír érkezett a napokban a Masterplast felől, a Portfolio Sustainable World konferencián Tibor Dávid elnök bejelentette, hogy egy új, saját kedvezményprogramot indít a vállalat hőszigetelő anyagokra. Ma pedig azt közölte a cég, hogy alaptőke-emelés előkészítéséről döntött és egy új stratégiai befektetőt keres. A Masterplastnak nem ment túl jól az elmúlt negyedévekben, alaposan megszenvedte a társaság az építőipari lejtmenetet, most pedig 50 százalék kedvezményt ad egy termékére, tőkét emel, befektetőt keres, amivel akár a kontrollt is elveszíthetik a jelenlegi nagytulajdonosok, ami első ránézésre nem túl jó jel. Megkérdeztük Tibor Dávid cégelnököt, hogy valóban ekkora a baj?
Ma reggel a Masterplast bejelentette, hogy stratégiai befektető bevonására készül. Miért van szükség befektető bevonására, miért pont most jött el ennek az ideje?
A tavalyi éves közgyűlés határozata alapján megvan a felhatalmazásunk a tőkeemelésre, így megkezdtük az előkészületeket; egy szakmai, stratégiai befektető kiválasztásának folyamatába vágunk bele. Az időzítés oka, hogy rendkívül kedvező akvizíciós és beruházási lehetőségeket látunk, a piac pedig most egy olyan pontján van, amikor egy nagy visszaesés utáni gödörből próbál kijönni, és véleményem szerint ez a legjobb alkalom felkészülni az előttünk álló konjunktúrára. Van akvizíciós célpontunk és további beruházási ötletünk is, de erre fordítható szabad tőkénk ma nincs. Arra számítunk, hogy 2025-ben fordul a piac, és ha már pörög a piac, lesznek forrásaink, de ha ezeket a lépéseket akkor tesszük meg, akkor lekésünk a jelenleg kínálkozó kedvező lehetőségekről.
Kik jöhetnek szóba stratégiai befektetőként? Vannak már konkrét jelöltek?
A lehetséges befektetők mindegyike iparági szereplő, aki az építőipar valamely ágazatában tevékenykedik. Egy legalább öt cégből álló listát szeretnénk összeállítani, ami alapján elkezdődhet az előkészítés. Olyan hosszútávú partnerségben gondolkodunk, ahol a befektető nem csak anyagi lehetőséget biztosít a fejlesztéshez, hanem jelentős szakmai partnerré tud válni, nemzetközi szinergikus hatásokkal.
Nagyságrendileg milyen összegű tőkeemelésről lehet szó?
Elsőként felmérjük a lehetőségeket, ezt követően alakítjuk ki a tőkeemelés kereteit. Egy olyan tranzakcióban gondolkodunk, ahol a stratégiai iparági nagyszereplő mellett zárt körben azoknak az intézményi és magánszemély nagybefektetőknek is felajánljuk a lehetőséget, akik eddig is bizalmat szavaztak nekünk, vagy vásároltak az előző kibocsátás során. Reményeim szerint októberig megtaláljuk a potenciális partnert, és még idén szeretnénk végrehajtani a tőkebevonást, december 31-ig.
Jelenleg Ács Balázzsal, a Masterplast társalapítójával együtt megvan a kontroll a cég felett, összesen 50% plusz egy szavazattal. Hogyan alakulhatnak a tulajdoni viszonyok a tőkebevonás után?
A stratégiai befektető bevonása után valóban 50 százalék alatt leszünk, de azt gondoljuk, hogy a jövőben a vállalat irányítása szempontjából így is megfelelő tulajdoni hányaddal fogunk rendelkezni. Emellett a vállalatcsoport menedzsmentjében is több jelentős részvénycsomaggal bíró kollégánk van, az ő támogatásukra is számíthatunk a kiemelten fontos döntésekben.
A tőkebevonás okaként említetted a potenciális zöldmezős beruházásokat és akvizíciókat. Vannak már új beruházási tervek, konkrét felvásárlási célpontok?
Vannak terveink, ezek között szerepel akvizíció is. Nem új termékkörbe szeretnénk belépni, hanem a jelenlegi termékkörökben, az általunk már gyártott termékekben tervezünk bővülni, és elsősorban nemzetközi befektetésekben gondolkodunk.
Teljesen új régiók felé is nyitna a Masterplast, vagy azokon a külföldi piacokon terjeszkednétek, ahol már most is van jelenlét?
Azokban a régiókban gondolkozunk, ahol már van tapasztalatunk, de még nem vagyunk elég erősek egy általunk már más helyszínen gyártott termékben. A szigetelőanyagoknál a földrajzi közelség, a vevőkkel való közvetlen kapcsolat meghatározó eleme a versenyképességnek. Erre jó példa Olaszország, ami a múltban egy nagyon nagy piacunk volt az üvegszövet területén, majd az új EPS gyárral egy teljesen új szegmensbe lépünk be. A hőszigetelő anyagok és hőszigetelő rendszer termékeiben látjuk a kitörési potenciált, felülnénk a szigetelési boomra, amely kezdődőben van.
Akkor ezek szerint elkezdődött a régóta várt fellendülés a hőszigetelő anyagok piacán? Hogy néz most ki az iparági környezet, milyenek a kilátások?
Az Európai Unió 2050-ig szóló karbonsemlegességi céljával összekapcsolódó programok, mint a REPowerEU és a Fit for 55 elkezdtek a gyakorlatban az építőanyag és szigetelőanyag iránti keresletben megjelenni. Ezek még nagyrészt esetiek, az uniós célok mellé még nincs kész, kiforrott támogatási rendszer és ez Európa egészére igaz. Magyarországon, ami a legnagyobb és legfontosabb piacunk, elindult az Otthonfelújítási Program, az EKR HEM rendszerrel (Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer, Hitelesített Energia Megtakarítások) pedig elkezdődött egy olyan hosszú távú épületenergetikai felújításokat támogató rendszer, ami lehetőséget ad kedvezményes lehetőségek kidolgozására, mint például az általunk elindított Hungarocell Felújítási Program vagy az ingyenes padlásfödém-szigetelés. Az ilyen típusú támogatási projekteknek Európa-szerte folyik az előkészítése, ezért mi arra számítunk, hogy a következő években tömegével fognak hőszigetelő programok jelentkezni külföldön is. Emellett 2025-ben úgy európai, mint magyarországi szinten az új lakásépítésekben is megjöhet a várt trendforduló.
Nyáron indult a már említett Otthonfelújítási Program Magyarországon, mint jelentett ez a hazai építőipar számára, hogyan hatott a keresletre?
Az Otthonfelújítási Program sajnos túlzottan komplikáltra és bürokratikusra sikerült. Dolgozunk azon az illetékes minisztériumokkal és hatóságokkal, hogy hogyan lehetne az otthonfelújítási program adminisztratív terheit csökkenteni. Egy nagyon jó lehetőségről van szó, de az érdeklődőknek annyi adminisztratív akadállyal kell megküzdeniük, ami amellett, hogy nagyon lassúvá teszi a folyamatot, el is riszatja őket. Itt fontos cél és feladat -és úgy látjuk, hogy ez a döntéshozóknak is a szándéka-, hogy a rendszert egyszerűbbé tegyük és a lakosság számára könnyebben elérhető legyen. Emiatt a programnak konkrét hatása a forgalomra még nincs, de az érdeklődés továbbra is jelentős. Arra számítunk, hogy az első projektek ősszel meg fognak valósulni és az utolsó negyedévebn már ennek lesz érezhető hatása. Az igazán nagy hullám várhatóan jövő tavasszal fog érződni a megrendeléseinkben.
A papírmunkán túl van még olyan tényező, szűk keresztmetszet, ami akadályozza a program megvalósítását? Akár a munkaerőhiány, akár az alapanyaghiány?
A jó hír az, hogy most van szabadon kellő mennyiségű kivitelező, és az építőanyagok terén is abszolút verseny van, nyomottabbak az árak, és rendelkezésre állnak a szigetelőanyagok. A programnak maga a program összetettsége a legnagyobb akadálya. Ezért teszünk javaslatokat a változtatásra.
A padlásfödém-szigetelő programnak mekkora hatása lehet, mik a várakozásaitok?
A padlásfödém-szigetelés egy nagyon forró téma ma. Az EKR-rendszerrel létrejött egy nagyon jó motiváló rendszer arra, hogy energetikai felújításokat végezzünk, mely gyakorlatilag az ingyenes padlásfödém szigetelést is lehetővé teszi, ami rendkívül vonzó a lakosság számára, és sokan szeretnének élni vele. A problémát abban látjuk, hogy sajnos nagyon sok nem kellően jogkövető vállalkozó is belefolyt, felmerül annak a gyanúja, hogy a lakosság nem kap áfás számlát az ingyenes termékátadás és szolgáltatásnyújtás után. Ezt fontos tisztán látni, a számlaadási kötelezettség és áfa fizetési kötelezettség ezekben az esetekben is fennáll. Az ÉVOSZ arra tesz javaslatot, hogy ez a rendszer megerősítve folytatódjon, de egy szigorúbb kontroll mellett, hogy visszaélések nélkül végezzék ezt. Bízunk benne, hogy a tisztázások, módosítások gyorsan meg tudnak születni, és a jövő évtől ez a lehetőség kiszámíthatóan biztosított marad.
A padlásfödém-szigetelés milyen típusú ingatlanoknál a leghatékonyabb és milyen energiahatékonyságot lehet vele elérni? Hány háztartást érinthet?
Az érintett épületek száma bőven a milliós nagyságrend felett lehet, de erről nem készült pontos felmérés. A padlásfödém-szigetelés önmagában nem oldja meg egy épület energiahatékonnyá válását, de nagyon sokat javít az egyáltalán nem szigetelt, vagy rosszul szigetelt födémeknél. Nyilván a teljes megoldást a teljes termikus burok létrehozása jelenti, azaz egyidejűleg a nyílászárók cseréje, a homlokzati szigetelés és padlásfödém szigetelés is megtörténik. De mivel a padlásfödém-szigetelés is segít és ingyenes tud lenni, ezért azt gondolom, hogy ez egy jó program akkor, ha ez kiszámítható és tisztességes keretek között és jogkövető vállalkozók által történik.
A Masterplast tegnap bejelentette, hogy elindítja a Hungarocell Felújítási Programot, ami egy hőszigetelési kedvezményprogram. Miről szól ez a program?
A Hungarocell Felújítási Program egy többéves, 2026 végéig szóló rendszer, mellyel a legnagyobb magyarországi, és a régió legnagyobb szigetelőanyag gyártójaként gyakorlatilag folyamatos lakossági kedvezményt biztosítunk. A lakosság a Masterplast pontokon keresztül 50 százalékos kedvezménnyel, féláron tudja a homlokzati hőszigetelő anyagot megkapni. Ez pont azoknak szól, akik nem érintettek az otthonfelújítási programmal kapcsolatban mert 1990 után épült a házuk, vagy valamilyen egyéb feltétel alapján nem jogosultak. Ez azért egy nagyon jó lehetőség, mert itt nincsen bonyolult adminisztrációs keret. A Masterplast építőanyag kereskedő partnerhálózatán keresztül igénybe vehető kedvezményprogram részleteit a https://felujitas.hungarocell.hu/ weboldalon mutatjuk be. Ez nagyjából 10 milliárd forint értékű termékértékesítést foglal magában a becsléseink szerint, amihez egy 3,1 milliárd forint értékű HEM hosszú távú szerződés is kapcsolódik.
A jövő évtől várjátok az építőiparban a fordulatot, a felújítási programokon kívül ezt mi hozhatja el?
Már az idei évre várjuk a kereslet stabilizálódását, a jövő évre pedig a fellendülést. A nagyon ciklikus felújítási programokban kiszámíthatóságot várunk, azt gondoljuk, hogy az otthonfelújítási támogatás folytatódni fog. Ha külön nézzük a piacokat, akkor alapvetően három piaci szegmensről beszélnék. Számunkra a legfontosabb a lakáspiac helyzete. Véleményem szerint a lakáspiacnál elindult az idei év során egy kisebb élénkülés, ennek látjuk jeleit a különböző lakáspiaci indexekben, illetve a beruházók aktivitása is újra érezhető. Arra számítunk, hogy ez igazán a jövő évben tud komolyabban felpörögni a kamatszintek további csökkenésével összhangban, amelyhez egy 5 százalék alatti jelzáloghitelre, egy újabb, zöld hitelprogramra vagy a 2023 előtt zajló egyszerűsített elszámolást lehetővé tevő otthonfelújítási támogatáshoz hasonló programra lenne szükség, ezek a legfontosabbak az általános ösztönzők között. Az idén újra elinduló lakásépítés jövőre a hőszigetelő anyagok iránti keresletben is jelentkezik, a jövőre nagyobb volumenben újrainduló lakásépítés pedig már inkább a 2026-os év hőszigetelő anyagigényeit alapozza meg. Legkorábban 2025 második felében várjuk azt, hogy az állami beruházások is el tudnak indulni, de akkor is várhatóan csak egy szűkebb kerettel. A harmadik pedig az ipari, kereskedelmi turisztikai ingatlanok nagy, összetett piaca, ahol szintén a kamatszintek csökkenése, a beruházási kedv és bizalom erősítése fog a beruházásoknál segíteni.
A Masterplast mennyire van felkészülve kapacitásokkal a kereslet várt felfutására, milyen most a kihasználtság a gyárakban?
A szigetelőanyag-gyárakban alacsony, viszont azokban a gyárainkban, amelyek Európa egészére termelnek, ott egészen jó volt az idei kihasználtság, és az őszi szezonra is kifejezetten pozitívak a kilátások. Európai szinten már elindult a regenerálódás, viszont a hőszigetelő anyagokat jellemzően Magyarországon és regionális szinten tudjuk csak gazdaságosan szállítani, ezért ott jelentős a kihasználatlan kapacitás. A hőszigetelőanyag-gyárakban általában egy vagy két műszakkal megyünk csak, viszont az üvegszövet és a tetőfólia gyártása folyamatos tud lenni.
Mit fog jelenteni a piac élénkülése az eredmények szintjén? Az elmúlt két negyedévben az EBITDA tekintetében már nyereséges tudott lenni a Masterplast, tartósan pluszosak lesznek a következő negyedévekben?
A 2024-es évre az a célunk, hogy egy látható nyereséget tudjon termelni a vállalat. Véleményem szerint erre jó esélyünk van, de a 2027-es év az a dátum, amikorra összeérnek a pozitív folyamatok. A beruházások lezárulnak, a kereslet felpörög, ez a szigetelőanyag kapacitásainkat is leköti, és először az üveggyapot, majd később a kőzetgyapotgyár is be tud lépni a termelésbe 2025-2026 folyamán. 2027-re 405 millió eurós árbevételt és 43,9 millió eurós EBITDA-t várunk a legfrissebb célkitűzéseink szerint, ami egy szintlépésnek felel meg a jelenlegihez képest. Meggyőződésem, hogy erre képesek leszünk. Várakozásaink szerint a 2024. évi szerény nyereség után 2025-ben már egy jelentős lépést tudunk tenni efelé a 2027-es cél felé.
Mikor fizethet újra osztalékot a Masterplast?
Ehhez elsőként le kell zárnunk a folyamatban lévő beruházásainkat, én azt gondolom, hogy 2027 év lehet az az első olyan év, amikor erre reálisan van esély.
A részvények árfolyama egyelőre jóval a 2021-2022-ben látott szintek alatt van, idén 3000 forint környékén mozog a papír. Mikor lehet újra 4000 forint felett a részvény?
Számunkra a mai árfolyamszint csalódás, de a jelenlegi teljesítményünk miatt sajnos ez a realitás. Az építőipar ciklikus, és a Masterplast folyamatosan a beruházásai üzembe helyezésén dolgozik, a hőszigetelőanyagpiac pedig továbbra is az egyik legjobb perspektívát kínáló szegmens. Véleményem szerint a jelenlegi 3000 forint körüli szint a vállalat értékeit tekintve alacsony ár. Az iparági konjunktúra a tavalyi évben elérhette a mélypontját, az idei évben stabilizálódik, a jövő évtől pedig először egy lassabb, majd 2026-27-ben pedig egy dinamikusabb növekedésre számítunk.
Kép forrása: Portfolio/Stiller Ákos
Masterplast Nyrt.
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.