2022 január 4-én, hagyományteremtő céllal rendeztük meg az első Évindító Napunkat.

Természetesen, minden évben szervezünk Kollégáink számára visszatekintő, évértékelő és célkitűző előadásokat, tájékoztatjuk őket a szervezeti és működési változásokról, viszont a 2021. évben jelentősen nőtt a létszámunk, illetve több osztályunk funkciója is bővült, ezért az ezzel kapcsolatos tájékoztatást az adott osztályok vezetőinek delegáltuk és – a mélyebb megértés érdekében – egy egész napos rendezvényt szerveztünk Kollégáink számára.

Ezen a napon az alapító-tulajdonosok, Tibor Dávid és Ács Balázs, valamint Nádasi Róbert vezérigazgató ismertette a tavaly elért eredményeket, a jövőbeni terveinket és célkitűzéseinket, valamint az ezek eléréhez szükséges eszközöket, sikertényezőket.

A kerekasztal beszélgetések alkalmával bemutatkoztak a 25 év alatti Kollégáink, a törzsgárdába tartozó Munkatársaink, illetve a fiatal Vezetőink.

A sárszentmihályi központi irányítás részlegeinek vezetői bemutatták csapataikat, eredményeiket, feladataikat, továbbá tevékenységük főbb változásait.

Újonnan alakult üzletágaink szakmai vezetői is bemutatkoztak, és ismertették az új tevékenységek jelenlegi státuszát és céljait.

Az Évindító Nap nagy sikert aratott, informatív és hasznos volt az együtt töltött idő, melyet követően újult erővel és nagy lendülettel vágtunk bele a 2022. évbe.

A rendezvényen készült videók az onboarding programunk részévé váltak, így az újonnan érkező Kollégáink is gyorsan és hatékonyan bővíthetik ismereteiket, amely nagyban megkönnyíti a beilleszkedést.